|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 11 találat | lapozás: 1-11 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Rafi Lajos 2008. január 7.„Rafi Lajos verseit olvasni időutazás”, állapította meg Kemény István budapesti író Gyergyószárhegyen, a csatornakészítő roma költő Földhöz vert csoda című első verseskötetének bemutatóján. Rafi Lajost /sz. Marosvásárhely, 1970/ egyéves korában költözött Gyergyószárhegyre. Több magyarországi irodalmi folyóiratban közölt verseket. Hat gyermek édesapja, és ősei mesterségéből, a bádogosságból tartja el családját. Rafi Lajos legtöbb esetben papírfecniken őrzött verseit Kemény István szerkesztette kötetbe, és a budapesti L’Hartmann Kiadó gondozásában, a magyarországi Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával jelentek meg. A költő az esten elsősorban Kemény István, Bartis Attila és András László magyarországi íróknak, valamint Márkos András képzőművésznek, Ferencz Ervin ferencrendi szerzetesnek és Danguly Ervin művelődésszervezőnek köszönte meg az őszinte hangú biztatást. /Jánossy Alíz: Vátesz és megváltó. = Krónika (Kolozsvár), jan. 7./2008. január 28.A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Irodalmi Körön január 28-án bemutatják Rafi Lajos Földhöz vert csoda című verseskötetét. A kötetet méltatja Ferenczi Attila költő, tanár. /Földhöz vert csoda. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 28./2008. április 2.Rafi Lajos gyergyószárhegyi cigány költő mutatkozott be a kolozsvári érdeklődőknek a Bretter György Irodalmi Körön. A költőt barátja, régi ismerőse, Ferenczi Attila tanár, költő bemutatta őt be. Rafi Lajos Földhöz vert csoda /L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2007/ című kötete utószavában Kemény István magyar költőnek nevezte a bádogmunkás költőt. „Rafi Lajos verseit Budapesten olvasni mégiscsak időutazás – írja. – Mintha a romantika korába mennénk vissza. A Rafi-versekre úgy is kell nézni, mintha Berzsenyi, Petőfi, Vörösmarty kortársát olvasnánk. Mintha egy régi magyar költőt fedeznénk fel. ” A költő elmondta, hogy versei magyarul születnek, utóbb ülteti át őket cigány nyelvre, azonban az első magyar változat meg a cigányból visszafordított tükörfordítás között ég és föld a különbség. /Darvas Beáta: Időutazás bádogmunkás költővel. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./2009. június 20.Földhöz vert csoda címmel jelentette meg 2007-ben a marosvásárhelyi születésű, Gyergyóban élő Rafi Lajos verseit a budapesti L’Harmattan Kiadó. Ötven sóhajtás, cigány dal, helyzetállapot, körkép. A kötetet méltató Kemény István szavai szerint: ,,Rafi Lajos verseit Budapesten olvasni mégiscsak időutazás. Mintha a romantika korába mennénk vissza. A Rafi-versekre úgy (is) kell nézni, mintha Berzsenyi, Petőfi, Vörösmarty kortársát olvasnánk. Mintha egy régi magyar költőt fedeznénk fel – aki történetesen ma él. ” Rafi Lajos 1970-ben Marosvásárhelyen született. /(józsa): Időutazás – versekben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 20./2012. április 7.Kortárs erdélyi költők versei az ETV-benJózsef Attila születésnapjának évfordulóján Verspercek szinesítik az Erdély TV műsorát. Félóránként egy-egy vers hangzik majd el, melyet a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Másodéves és Mesteri Színész szakos hallgatói adnak elő. A kortárs költők verseit a hallgatók maguk választották, ki-ki a saját belső indíttatása alapján. Az összeállítások a KultúrPart és az Erdélyi Magyar Televízió közreműködésével készültek: Kátai István művészeti vezető irányításával, a televízió eszközeivel. Ünnepeljék április 11-ét, a magyar költészet napját, az Erdélyi Magyar Televízióval! Az elhangzó versek költőinek névsora: Kovács András Ferenc Bencze Mihály Varga Melinda Rafi Lajos Kányádi Sándor Orbán János Dénes Fekete Vincze Zudor János Benő Attila Halmosi Sándor Farkas Welmann Endre Király László Szőcs Géza. Nyugati Jelen (Arad) 2013. június 25.Elhunyt Rafi Lajos szárhegyi költőNegyvenkét éves korában, hétfőre virradóra vonat gázolta el Rafi Lajos szárhegyi cigány költőt. Első kötete 2007-ben jelent meg Földhöz vert csoda címmel, majd a 2012-ben napvilágot látott, második, Az élet számlája című kötete. Rafi Lajos nemrég a gyergyószentmiklósi irodalmi kör meghívottja volt, ahol a második kötetének előszavát jegyző Ferenczi Attila barátja, volt iskolatársa érdekes figuraként jellemezte az embert és a költőt egyaránt. „Nem Rafi verseiről, hanem a versek Rafijáról kell beszélnünk" – mondta akkor Ferenczi a bádogos, költő Rafi Lajosról. Érdekes beszélgetés alakult ki, miközben Rafi verset olvasott és vallott életéről. Gyerekkoráról is mesélt, a szép megismeréséről, a szeretet megtapasztalásáról, a lámpa melletti éjszakai tanulásokról, a cigánysors traumáiról. „Amikor a költészet kereskedelmi áru lesz, olyanná válik, mint egy fél kenyér" – jelentette ki Rafi, de a hétköznapi problémákra is kitért, kiemelte az iskola fontosságát: „A cigány nagyon szelíd, primitív, tanulatlan" – fogalmazott. A tanulás és a fejlődés szükségességét hangsúlyozta, hogy a következő nemzedékeknek ne legyenek gondjaik a más nemzetekkel való együttéléssel. Rafi Lajos 1970-ben, Marosvásárhelyen született cigány kovácscsaládban. Egyéves korában került Gyergyószárhegyre a Nyárádmentéről. Iskoláit Gyergyószárhegyen és a gyergyószentmiklósi mezőgazdasági szakközépiskolában végezte. 1989-ben érettségizett, ekkor jelent meg nyomtatásban első verse. Hat gyermek édesapja volt. Bádogosságból tartotta fenn családját, Szárhegyen élt. A földhöz vert csoda című kötete 2007-ben jelent meg a budapesti L'Harmattan Kiadó gondozásában, a kötetet svéd nyelven is kiadták Stockholmban, Owe Berglund fordításában. A második, Az élet számlája című kötet megjelenését többen is támogatták. Versei olvashatók a Találkozások című antológiákban, roma költők verseit tartalmazó gyűjteményes kötetekben és internetes irodalmi portálokon. Úgy tartotta, hogy a kritika „az élet mozgatórugója". Baricz Tamás Imola Krónika (Kolozsvár) 2015. június 19.Rafi Lajosra emlékeztekKét esztedeje, hogy Rafi Lajos, a cigány költő 42 évesen elhunyt. Vonat ütötte el. Szárhegyen élt, Jobbágyfalván, szülőföldjén nyugszik. „Versei mindörökre életben tartják” – véli édesapja, akinek szándéka sokakéval egyezik: emléket állítani, műveit összegyűjtve kiadni annak az embernek, aki életében tudta és mondta: „nekem halálom után jön fel az értékem”. A Láthatatlan oskola keretében szerdán tartott rendezvényen a szárhegyi kultúrház Czika-termében, kevesen gyűltek össze. Czimbalmos Attila a rendezvénysorozat házigazdájaként jegyezte meg: hiányolja a tanárokat is. „De mindenki maga tudja, hol a helye” – tette hozzá, helyet adva a továbbgondolásnak: meg kell érezni azt is, hogy a szárhegyi közösség körében Rafi Lajosnak hol van a helye. Szűk családja már tudja. Hiányzik számukra. Édesapja, édesanyja, testvére, Misi és gyermekei közül a Szárhegyen maradt Tibi fia is ott volt a megemlékezésen. Utolsó felesége visszaköltözött Nyárádmentére. A gyermekkori barát, a szárhegyi falustárs és egyben költőtárs, Ferenczi Attila volt a Láthatatlan Oskola meghívottja. Előadásában bizonyította azon feltételezését, hogy versei előrevetítették a költő sorsát, amit nem tudott megváltoztatni. Irodalmi elemzésében nemcsak a magyar nyelvet magas szinten művelőkhöz szólt, kérdéseket tett fel azoknak is, akik ismerték, de el nem ismerték Rafi nagyszerűségét. Más szemszögből láttatta az embert. Rafi Lajost a maga áldatlan kettősségével: nem eléggé cigány a cigányok között, és nem eléggé magyar a magyarok között. Mégis életét meghatározta, hogy magyar irodalmon nőtt fel. „Mindig menekült. Rabságból a szabadságba. Az írásba” – fogalmazott barátja. Rafi világát versei tükréből vetítette a közönség elé azzal a szándékkal, „hátha megérthetjük életéből azokat a mozzanatokat, amelyek miatt időnként olyan nehéz volt őt elfogadni”. Versei meghatározták sorsát. A „versek Rafija” nem volt ura saját életének, így visszatetsző arra gondolni, hányan, hányszor tanácsolták neki: változzon meg, ez így nem vezet jóra. Tudta, csak képtelen volt megváltoztatni, mert számára „a lét értelmét kimerték”. Máig tisztázatlan, hogy került Lajos a vonat alá. Véletlen volt-e, vagy szándékos? Kinek az akarata teljesült? Az édesanya nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel: „Sokan mondtak mindenfélét. De én nem hagyom, hogy háborgassanak. Elfogadjuk, ami történt. Ha nem nyugszunk bele, attól még semmi sem lesz jobb. Abból semmit sem nyerünk.” Az anya vissza-visszaemlékszik a tragédia előtt két héttel történtekre is, gyakran felidézi, hogy nem volt pénz, nem volt munka, Lajost a kilátástalanság kesergette: „az udvaron voltunk. Fogta a fejét, el volt keseredve. Hogy: Istenem, mit csináltam én életemben. Mondtam neki, Lajos, menj be a szobádba. Térdelj le, s imádkozz, hogy az italt Isten vegye el tőled. Szemei megteltek könnyel. Józan volt. Aztán a sátán újra meglegyintette”. „Örvendek ennek a találkozónak, mert ha így is hozta a sors, hogy fiam meghalt, én azt mondom, ő mégis él. Az ő gondolatai élnek, mert kőbe véste, papírra írta azokat” – mondta az édesapa el-elsírva magát. Beszélgetésünk alatt még felidézett egy-egy epizódot, a féltést és a meg nem értést egyaránt. „Már kilencedik osztályban rendszeresen írt. Sokszor felfigyeltem, hogy milyen titka van a versnek. Csak figyeltem, mikor verset írt, nem akartam megzavarni őt. Felemelte a fejét, s hamarosan írt” – emlékszik az édesapa. Azt sem felejti, hogy mindig arra vágyott, egyetemista lehessen. „Mind kereste az életcélját, kereste az útját. Nem találta, és ez legyengítette benne az életet. Amikor érettségizett, boldog volt. Tovább akart menni, de nekünk nem volt lehetőségünk. Hat gyermeket neveltem, de ő nem akarta belátni, milyen állapotban vagyunk. Hibásnak érzem magam: bármit meg kellett volna tegyek, csakhogy el tudjon menni az egyetemre. Végül valaki, titok, hogy ki volt az, elvette az egész életkedvét. Azt mondta: cigányból nem lesz semmi. Összeroppant, az életnek kedvét és útját már nem tudta meghatározni. Az irodalomban látta a reményt, könyvbe írta az ő vágyát. Kereste, hogy valaki hallgassa meg őt. Túlzásba vitte az irodalmat s a tudományt.” Bevallotta, főleg a múlt rendszerben figyelte fia verseit, hogy valamelyik miatt meg ne gyűljön a költő baja. Ő mindig törvénytisztelő volt, nem akarta, hogy gyermeke a hatóságokkal szembekerüljön. Így utólag azért hibáztatja magát, hogy fiát nem tudta megvigasztalni. Próbálta lebeszélni a verselésről is, mondogatva, hagyd, fiam, mi ebből nem élünk meg. De erősebb volt a késztetés: „Valahogyan a költők olyan állapotban vannak, hogy előrelátók, tudnak jósolni a verseikkel. Amit Lajos írt, az be is következett. Látta a teljes valóságot” – mondta az édesapa, majd csendben hozzátette: „Lajos hiányzik. A szülőnek mindig fáj gyermeke halála. Mikor nagyon el vagyok gondolkozva, előveszem egyik versét, olvasgatom, s olyan az, mintha őt látnám.” z idős Rafi mondta el, számos cigány és magyar vers van nála, örvendene, ha valaki segítené kiadásukat, mert meggyőződése, hogy fia műveit haszonnal forgathatnák akár a roma iskolások tankönyv gyanánt, akár a magyar irodalomkedvelő emberek. Az édesapa arra számít, hogy fia a könyvekben élhet tovább, és azt sem hallgatja el, hogy a könyveladásból származó pénznek is meglenne a helye: méltó síremléket szeretne állítani különleges gyermekének. Az apa szándéka másokban is megfogalmazódott, Czimbalmos Attila, a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója elmondta, egy kiadó munkatársa szeretné elkészíteni a Rafi-antológiát. Egy kötetbe kerülne az életmű, melynek csak töredéke került eddig nyomtatásba a Földhöz vert csoda és Az élet számlája című könyvekben. Ezért üzeni Czimbalmos mindenkinek, akinek otthon Rafi-verse van, vigyázzon rá, vigye be lemásolásra a művészeti központhoz, hogy minél teljesebb legyen majd a kötet. Szárhegyen vannak, akik szeretettel gondolnak az életében meg nem értett cigány költőre. Arra is megoldást keresnek, ami ma hiányzik: egy hely a községben, ahová egy-egy szál virágot lehet vinni Rafi emlékére. Balázs Katalin Székelyhon.ro 2015. augusztus 10.Útszéli keresztfát újítottak fel SzárhegyenAz elkorhadt útszéli keresztfák felújítását két éve kezdték el Gyergyószárhegyen, ha a güdüci út sarkán lévőt is sikerül rendbe tenni, akkor a falu területén lévő harmincegy feszület egyikének állapotáért sem kell szégyenkeznie senkinek. Szombaton a Szármány hegy utcai felújított kereszt megszentelésére gyűltek össze szép számmal a helyiek. Virágokat és mécseseket helyeztek a legutóbb felújított feszület köré azok, akik a keresztfa felújításának szentelésére érkeztek szombaton reggel a Szármány hegy utcába. Ez a kereszt kivételesen nem köztéren, hanem kapun belül, Oláh Margit néni portáján van, az utcára néző előkertben. A háziak így „örökölték”, nem tudják, hogy ki állíttatta és pontosan milyen alkalomból. A szomszédok közül sincs senki, aki biztosat tudna erről. Az idősek közül egyesek úgy emlékeznek, hogy gyermekkorukban már állt ez a feszület, és van, akinek úgy rémlik, a kollektivizálás utáni években állíttatta az akkor ott lakó Kovács Mariska. „Csak azért, mert ez volt az ő vágya” – így emlékszik a szomszédban lakó Gál Magdolna néni. „Több volt, mint száz éves” – szögezi le a szóban forgó keresztfa felújítását végző id. Simon Árpád. Megállapítását a megmunkálás nyomaival magyarázza az asztalosmester. „Látszott a fán magán, hogy nagyon régi. Fenyőből volt a kereszt. Az alsó része, ahol elkorhadt, ki volt pótolva cserfával. Fejszével volt megdolgozva, ami arra utal, hogy régen készítették, amikor még nem használtak gyalut. Az összeácsolásnál is látszott, hogy »durva«, régi munka” – magyarázta portálunknak. Az asztalosmester elmondta, ennél a keresztnél, akárcsak a többi felújításánál is, gondosan figyeltek arra, hogy a kicserélésre szoruló elemek helyett ugyanolyanokat tegyenek, mint az eredetin voltak. Akárcsak a régi, az új feszület is fenyőből készült, fedele csere- és tölgyfából. Mindössze annyiban különbözik az eredetitől, hogy a födél egyrétegű. „Ha megdupláztam volna, hamarabb korhadna. Kinútoltam, spanglit tettem minden két fedőelem közé, hogy a vizet levezesse. Ez a módszer kivédi a rothadást” – magyarázta Simon Árpád. Az asztalosmester mellett id. Rafi Lajos bádogosmester munkáját is dicséri a felújított keresztfa, ő készítette a födélen lévő bádogkeresztet. A fafeszületen egy kisebb, öntvényből készült talpas kereszt van korpusszal. A felújítás során tulajdonképpen csak ezt nem kellett kicserélni. Munka viszont ezzel is volt. „Már magam előtt is szégyenkeztem, azt hittem, sosem érek a munka végére. Csak az öntvényfeszület megpucolása négy napot vett fel” – mondta az asztalosmester, csodálattal ecsetelve a régi öntvény igen aprólékos részleteit. Hogy az utókornak ne kelljen majd találgatni, mikor is készültek az útszéli keresztek Szárhegyen, a felújítás dátumát mindegyiken feltüntetik, amelyik esetében ismert, eredetijének állítási dátuma is rákerül. Ez utóbbi évszám látható helyen, a felújítás éve rejtve van a keresztfákon. A Szármány hegy utcai feszület esetében például a tető alatti zárt részbe „időkapszulát” helyeztek el. Műanyag palackba zárva a jelenleg használatos román aprópénzek mellett a következő feljegyzés áll egy papíron: „A szárhegyi Téglai Szabó József indíttatására a szárhegyi útszéli keresztfák megújultak 2013 és 2015 évek között. Ezen keresztfa 2015 június hónapban készült. Készítette: id. Simon Árpád asztalosmester. Az anyagot hozzá Lőrincz József és családja adományozta.” „A kereszt tiszteletekor emlékezünk arra, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, és annak valljuk magunkat” – emlékeztette a keresztszentelésre egybegyűlteket György Balázs helyi plébános. Hangsúlyozta, a felnőtteknek kötelességük megtanítani gyermekeiket arra, hogy nagy tisztelettel köszöntsék Jézust valahányszor elmennek egy útszéli kereszt mellett. „Hisszük, nagy áldás fakad abból, hogy mi ilyen vallásos lelkülettel tiszteljük Jézus szent keresztjét, a megváltásunk fáját” – fogalmazott a plébános. Az út menti keresztfák feljavítását a helybéli Szabó József kezdeményezte. Ő volt az, aki hozzálátott az első köztéri kereszt felújításához, a kolostor mellettit tette rendbe. Ezt követően vette számba a községben fellelhető többi keresztet, az általa készített fényképekből kiállítás nyílt és született ösztönzés az összefogásra. „Volt, amit házilag újítottak fel, volt olyan, amire a szomszédok, utcabéliek pótoltak, az önkormányzat háromezer lejt adott erre a célra” – mondta el Szabó József. Hangsúlyozta, az új keresztfák mindegyike helyi mesteremberek keze alól került ki, mindenki díjmentesen végezte a munkát. Ha már minden egyes felújításra szoruló útmenti keresztfát rendbe tesznek, egységesítik azt a szokást is, ami a helyiek szerint egyedi: a korpusz köré helyezett stólák cserélésének idejét. Ezeket ugyanis évente háromszor cserélik: húsvétkor lilát, pünkösdkor pirosat, az év többi napján fehér stólát terítenek a korpusz köré. „Kinyomtatom majd, és minden keresztfa-gondozónak eljuttatom, hogy pontosan melyik dátumon cseréljék a stólákat. Egyik helyen elfelejtik, vagy később cserélik más színűre, mint a többi helyen. Ezt kellene elkerülni” – szögezte le Szabó József. Pethő Melánia Székelyhon.ro 2016. április 2.Egy kötetben a Kercsó Attila Irodalmi Kör tagjainak alkotásaiA gyergyószentmiklósi Kercsó Attila Irodalmi Kör antológiáját, a Találkozások IV. című kötetet pénteken délután a városi könyvtárban népes közönség előtt mutatták be. Bajna György újságíró, a kör tagja köszöntötte alkotótársait, társait illetve a magyar irodalom, a gyergyói tollforgatók iránt érdeklődőket. A több mint félszáz éves kör elhunyt tagjaira egy perces néma csenddel emlékeztek a jelenlévők. Az 54 évet megért irodalmi kört befogadó városi könyvtár megbízott vezetője ismertette röviden a több mint félévszázad alatt a kör életében tisztséget viselő gyergyói alkotókat illetve a megjelent antológiákat. „Bízom benne hogy a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár még sokáig vendégül láthatja a Kercsó Attila Irodalmi Kört” – biztosította a további együttműködésről, a frissen megbízott, igazgatói teendőket ellátó Poráczki Judit. „Az irodalmi kör tevékenységét figyelő nagyon is tisztában van azzal, hogy bizony akadozik a kör szekere. Főleg az utóbbi években, a Találkozások harmadik kötetének megjelenése után alig-alig mozdult előre. Ezért e kötettel serkenteni próbáljuk a szunnyadó igyekezetet. (…) Vegyék hát e a kötetet úgy, mint egy haldokló számára kapaszkodást segítő szalmaszálat. Nem tudjuk, hogy lesz-e 55 éves évforduló-ünneplés, ahogy azt sem, hogy ki lehetne az a bátor és tettre kész, aki fiatalos lendülettel olyan sikeressé tenné a kört, mint amilyen főleg a hetvenes években volt. Örömmel közlöm, hogy többen jelezték, köztük fiatalok is, szívesen vennének részt a köri tevékenységekben. Rajtunk, öreg zsoldosokon – itt elsősorban Bíró Lászlóra, Burján Emilre és magamra utalok – nem fog múlni a segítőkészség hiánya. De tény, fiatalítani kell, főleg azért, mert van akivel! Hogy milyen elképzelések alapján működik majd a kör, valóban nem a mi dolgunk eldönteni. Szabad a pálya!” – mondta Bajna György a kötet bemutatóján utalva arra is, hogy jövőben illő lenne egy minden gyergyói, illetve itt is élt alkotó munkáiból válogatni egy terjedelmesebb kötetet. Hozzátette: „Több olyan tollforgató is van köztük, akit magasabb irodalmi szinten is nyilván tartanak. Félszáz körüli lenne az alkotók száma, ami jogos büszkeséggel tölthetne el minden gyergyóit”. A kötet bemutatóján mintegy ízelítőül a jelenlévő tagok olvastak fel alkotásaikból. A Találkozások IV. kötetében Albert-Lőrincz Márton, András Szabolcs, Bajna György, Balázs Gáspár Emil, Bíró József, Bíró László, Burján Emil, Burján Gál Enikő, Czirják Edit, Csata Ambrus, Csata Ernő, Csergő Lajos, Csuszner Ferenc, Farkas Szabolcs, Ferenczi Attila, Gál Éva Emese, Kamenitzky Antal, Kercsó Attila, id. Nyisztor Miklós, Panigay Róbert, Rafi Lajos, T. Szabó Edit, Ambus Lajos, Füzesi Magda és László Péter-Sándor alkotásai olvashatók. A bemutatót a Szent Miklós Kamarazenekar játéka tette ünnepélyesebbé. A Kercsó Attila Irodalmi Kör legközelebbi ülésén, április 12-én Csergő Lajos második verseskötetének bemutatóját tervezi, továbbá májusban Csata Ambrus legújabb regényét a Csillaghullást mutatják be, ahol tervezik vendégül látni dr. Garda Dezső történészt is. Baricz Tamás Imola | Székelyhon.ro 2017. február 28.Rafi Lajos nem merül feledésbeVan, aki holtával az emlékezetből is kitörlődik, Rafi Lajos immár sosem fog nyomtalanul eltűnni. Csatornái, üstjei, papírfecnire vagy szalvétára írt versei tartják életben az emléket: élt egyszer Szárhegyen egy cigány költő. Kirekesztettként és be nem fogadottként írta sorait negyvenkét éves koráig. Hogy ez ne menjen feledésbe, arról szárhegyiek gondoskodnak. Halottként él az Isten – e címet viseli az a verseskötet, mely pénteken kerül a nagyközönség elé. Nincs benne Rafi összes verse, mert sorait szétszórta, teljes életművét talán már soha sem lehet összegyűjteni a 2013-ban elhunyt tollforgatónak, de számos, eddig ismeretlen alkotása most közkézre kerül. Szárhegyi származású emberek fogtak össze ennek érdekében. Rafi távozása után ugyanis sokakban felmerült a vágy: összegyűjteni verseit. Volt, aki őrzött néhányat kéziratban, előkerültek a cigány nyelven írt költemények is. A jó lenne-álmodozás akkor vált reménnyé, amikor a szárhegyi származású Kozma Csaba, a kolozsvári Polis kiadó munkatársaként felvetette az ötletet: a Földhöz vert csoda és Az élet számlája után Rafi harmadik kötetének a Polis lehetne a gyámja. Danguly Ervin jelenlegi községvezető egyből támogatásáról biztosította a kezdeményezést, átadva az addig általa őrzött verseket, aztán Borsos Gyöngyi és Ferenczi Attila is gyűjtésbe kezdett, nyilvánosan is meghirdették a szándékot. Ferenczi Attila, a régi cimbora vállalta a kötet szerkesztését és az ajánlás megírását, a költemények sorrendjét is rá bízták. S ha már négy szárhegyi segítőtárs akadt, csatlakozott hozzájuk még Ferencz Zoltán és Siklódy Ferenc, alkotásaikkal illusztrálták Rafi rímes gondolatait. A hatgyermekes cigányköltő családja is az ügy mellé állt, Kozma Csaba az egyeztetésekre úgy emlékszik, szülők, feleség, hozzátartozók egyaránt örvendtek, hogy felkarolták Lajos hagyatékát. Másfél év kellett, hogy a terv formát öltsön, és Rafi tehetségéből újabb élményeket kapjunk. Olyan könyv van tehát készülőben, melynek borítójára nem kerülhetett volna más szimbólum, mint amit Siklódy választott: a fekete kalap. Alatta pedig egy történet lapul egy emberről, aki 1970-ben született Marosvásárhelyen. A nyárádmenti rokonságtól megválva Szárhegyen telepedtek meg, édesapját jó kezű csatorna- és rézüstkészítőként fogadták be. A történet egy olyan emberről szól, aki, bár ilyen családi hagyománynak nyoma sem volt, leérettségizett Gyergyószentmiklóson. Aki mert az 1987-es évi választásokra Béke-verset írni, tizenegyedikesként pedig Májusi ódát. Ez az ember amikor lediplomázott, már nős volt. Családja egyre népesebb lett, de szót kért magának a szerelem, rakoncátlan ösztöne és a sokszor keresztként cipelt kisebbségi léte. A fekete kalap alatt ott van a fehér ingbe öltözött ember, és ott a szanatóriumban sínylődő, Istenhez kiáltó és a vasúti síneken fekvő is. Az ember, aki sosem hagyta, hogy teljesen megismerhessük, és ezt a szokását, úgy tűnik, holtában is tartja. Úgy szétszórta verseit, hogy bármelyik nap alkalmas lehet arra, hogy még egy előkerüljön. A kötetbe gyűjtött alkotásai mégis kerekítik az életművet, a verssorok pedig bárkinek lehetnek a mindennapi kenyerek. Úgy tűnik, Rafi többet ad, mint amennyit néhanapján kapott. Könyvbemutató „Tudom, már csak az unokák / mondják rólunk az igazat. / Fiaink csak a fejünkhöz fogják / verni, a sóba mártott szavakat.” Rafi Lajos harmadik verseskötetének bemutatójára pénteken 18 órától Szárhegyen, a Cika teremben kerül sor. A könyvet bemutatja Ferenczi Attila irodalomtanár, a rendezvény szervezője a Láthatatlan oskola. A kötet ára: 35 lej. Balázs Katalin Székelyhon.ro 2017. június 19.Születésnapi beszélgetés Bajna Györggyel – A lényeg a derű és a szeretet minden irántKollégák is voltunk, meg nem is. Dolgoztunk egy helyen, egy időben és egy másik helyen két különböző időben. Ezért engedtessék meg nekem, hogy ezúttal kissé személyesebb hangneműek legyenek a kérdéseim, és ne tegyünk úgy, mintha nem tegeződnénk. Nagy gyakorlatod van az interjúkészítésben. Hogyan látod, a mikrofonnak melyik oldalán jobb lenni? Kérdezni szeretek jobban. Válaszolni ellenben írásban. Kicsit gyáva vagyok. A szó pedig nem mindig repül el, ahogy az írás sem halhatatlan. Ám amit leírunk, az azonnal ellenőrizhető, akkor is, ha más nem így gondolja. Erre egy példám is van. Javítottuk a szülőházam, a kőművesnek is kellett volna segítenem, de írnom is kellett. Mondtam, most írnom kell. „Ugyan – intett le –, vágj ki egy tavalyi cikket és küldd azt be. Úgysem veszi senki észre!” 1947. június 12-én születtél Gyergyószentmiklóson, egy hatgyerekes családban nőttél fel. Úgy tudom, régi szentmiklósiak vagytok, régi városi tisztségviselőkkel. Mit tartasz a legfontosabbnak, mit kaptál/örököltél a felmenőidtől? Bajna ágon elsősorban édesapámra hagyatkozhatom. Tőle a becsületet és mindenki tiszteletét tanultam meg. Fajra és nemre való tekintet nélkül. Ő Budapesten járt iskolába, ott is érettségizett, nagyrészt zsidók voltak az osztálytársai, mert a Dohány utcában laktak. Hadiözvegy édesanyja Budapesten nyitott varrodát, mivel nem tudott kijönni módos apósával, Bajna Ferenccel. Onnan tehát édesapám olyan kapcsolatokkal, élményekkel gazdagon tért később haza – mert Trianon után nem sikerült letelepednie Hollandiában –, amit még a második román világban is kamatoztatni tudott. Édesanyám Páll leány volt, nagyon szelíd és jóságos asszony, ami ellenben nem zárta ki esetében az óvatosságot, sőt a távolságtartást sem. Ő például soha nem engedett bocsánatot kérni. Azt tartotta, hogy ne tégy olyant, amiért bocsánatot kell majd kérned. Ez a tanítása volt a leghasznosabb számomra egész életemben. Az újságírásban is! Milyen gyermek voltál? Rossz, huncut, gyámoltalan, szorgalmas, laza? Van kedvenc gyerekkori történeted? Csintalan, érdeklődő, nagyon kíváncsi, tekergő, laza… Olvasni ellenben nagyon szerettem, tanulni és dolgozni nem annyira. Édesapám egyszer meg is jegyezte, hogy a munka temetésén a legnagyobb szélben is egyedül elvinném a hármas keresztet. Történetem? Folyamregénynyi. Első rabláncra kötésem az egyik kedves eset. Cukorért álltak sorban 1952-ben, a szomszédunkban lévő, dédapám államosított házában működő üzlet előtt. Ott sertepertéltem, természetesen meglógva hazulról, ahol hiába találtak ki csodazárakat a kapura, mert hamar meglestem a kinyitás titkát… Szóval én, a Babszem Jankó – mert eleinte így becéztek a családban – elkezdtem mondani jó hangosan, hogy miért állnak sorban? Nekünk egy egész zsákkal van a kamrában. Az történt ugyanis, hogy mivel lovaink is voltak, édesapám mindig segített a boltosoknak az áruszállításnál, amit ez esetben egy zsák süveges cukorral fizettek ki. Szerencsére leghamarabb édesapám keresztleánya figyelt fel szavaimra, s azzal már kapott is fel, s haza. Édesapám és három barátja ott beszélgetett fügebor mellett az asztalnál. Bori bé, édesapám ki, s amikor visszatért, egy tehén nyakára való lánccal a derekamtól megkötött az asztal lábához. „Be akarsz záratni, szaros kölyök?” – kérdezte. Számomra, az állandóan fülelő számára ennél jobb büntetést ki se találhattak volna. Volt, amit hallgatnom, mert természetesen tovább politizáltak fölöttem. Másik feledhetetlen emlékem is e négyessel kapcsolatos. Negyedikes voltam már, s hiába ügyeltek, hogy előttem ne beszéljenek, csak elcsíptem ezt-azt. Nagyanyám például, mielőtt elkezdte volna szidni a kommunistákat, mindig figyelmesen körülnézett, hogy „gerenda van-e a házban?” Ez a gerenda én, a „picok kölyök” voltam. Negyedikes koromban a borszéki erdőt megtámadták a lepkék, ellenük pedig repülőgépeket kellett bevetni. Szárhegyen volt reptér, onnan szálltak fel a gépek, orosz pilótákkal, akik élelmezéséért Szálassy bácsi és Rokaly bácsi felelt. Mindkettő állandó vendég volt a háznál. A tanító nénim Szállassy Magdolna volt. Amikor meglátta a táblára írt példamondatomat, alig várta, hogy szünet legyen, s hazavihessen a szomszédba, mert ezt írtam szép betűimmel, a szenzáció hatását lesve: „Nálunk a szovjet pilóták bécsiszeletet és párizsisonkát esznek.” Nyilván tudta a forrást. A férje neki is elmondhatta felháborodva, mert akkoriban még a kenyeret is jegyre adták. Na, itt már fenekesek jöttek… A legsúlyosabb büntetés: öt suhintás, el nem törő orgonaággal, természetesen letolt nadrággal fogadva. Szülővárosod gimnáziumában érettségiztél. Mit tartasz a legemlékezetesebbnek diákkorodból? Felvételi után a legjobbakat mindig kiválasztotta Pálfi Andor az ő osztályába. Október vége volt, érkezett családlátogatni. Éppen fát vittünk be édesapámmal, amikor megláttam a kapuban. Gyorsan elkezdtem sorolni a rossz jegyeimet. El is jutottam hét négyesig és három hármasig, persze a francia kilencessel kezdtem. Bementünk, én illedelmesen az első szobába. Egyszer hallom: „Mit hét négyes és három hármas? Tizennégy négyes és öt hármas!” Édesapám ellenben csak ennyit mondott: „Tanár úr, meddőpásztorra is szükség van.” Amikor elment az osztályfőnököm, édesapám egy szót sem szólt. Na, összekaptam magam, s mindenből átmentem az évharmad végére, aztán a következő érettségiig elfoglaltam azt a hétötven-nyolcas általános körüli közepes helyet. Kilencediktől pedig megjelent az osztályban Bereczki Karcsi. A Bajna–Bereczki páros pedig híressé vált azokban az években. A városban is! Pálfi így szabadult meg tőlünk: Bajna, Bereczki, mars a humánba! Ha jól tudom, többször felvételiztél az egyetemre. Mindig magyar–orosz szakra? Szíved szerint mi lettél volna 18 évesen? Háromszor, mindig a magyar–orosz szakra. Az elsőn Jókairól írtam olyan tudományos értekezést, amit ráért volna negyvenévesen megírni, ugyanis kritizáltam – én, a taknyos – a nagy Jókait. Második alkalommal nagyon szerelmes voltam – és elfelvételiztünk a kislánnyal. Harmadszor Papp Kincses Emese fogadott testvéreként ügyelt arra, hogy sikerüljön a felvételim. Amikor hazajöttem, a kihallgató tiszt csak annyit jegyzett meg: „Látja, ha segített volna nekünk, sikerült volna.” Ma már örvendek, hogy nem jártam sikerrel Kolozsváron… Egyébként mindig tanár akartam lenni. Emlékszel a felnőtté válásod pillanatára, időszakára? Igen. Hatvanévesen történt meg először, hogy úgy éreztem, talán felnőttem. Saját tapasztalatból is tudom, hogy nincs az embernek egyetlen olyan foglalkozása vagy szakmája sem, ami fölösleges lenne. Minden valamire jó, minden tapasztalatnak hasznát lehet venni: s úgy képzelem, hogy csak tartósan gyakorolt három műszak után lehet igazi novellákat vagy verseket írni… Te hogy vagy ezzel? Minden munkahelyemen hasznos tapasztalatokat szereztem. Emberismeretből ott készültem fel. Az pedig nélkülözhetetlen tollforgatás közben is. Olyan dolgok történtek velem, velünk – például a lenfonodai három műszakban –, amit ha leírnék, valótlannak tűnne. Pedig igaz történetek lehetnének. Hogyan korszakolnád az életed? Van kedvenc időszakod, kedvenc munkahelyed, munkaköröd? A tanügyben eltöltött hét év, a művelődési szakirányítás öt éve, végül az 1990 áprilisától tartó időszak, amit újságíróként jegyezhetek. Ez eddig 39 esztendő. A nagy írók és költők java részének rövidebb volt az élete. Hát lehetnék elégedetlen? A Gergely Tamásnak adott életút-interjúban átugrottad az 1989-es eseményeket. A készülő – vagy azóta el is készült – könyved miatt? Nem írtam még meg, vázlatos állapotban leledzik. Érdekes, hogy máris többször szembesültem az emlékek ingatagságával. Az sem úgy emlékszik egy-egy eseményre, akivel együtt voltunk ugyanott. Ha kényelmetlen az epizód, azt mondja, ott se volt. Ilyen például, amikor hárman vittük vissza az esetleges lincselések elkerülése érdekében a szekusdossziékat a mai csendőrségre, az akkori belügyes alakulathoz, 1989-ben, Szent István napján… Egyikünk ott sem volt, szerinte! Mikor jöttél legutóbbi közös munkahelyünkre? Azt adta az újságírás, amire vágytál? Mit reméltél? Színeket, találkozásokat, világmegváltást? 1990-ben, nevem napján. Világmegváltó szándékom nem volt. Csak boldog voltam, hogy jó társaságba keveredtem, akik közül a még élőkkel ma is kölcsönösen tiszteljük egymást. Soha egyetlen összetűzésem nem volt a lapnál. Senkivel! Az élők közül Borbély Lászlót modoráért, Hecser Zoltánt a törvényismerete miatt tiszteltem. Ferencz Imrével, Kristó Tiborral és Sarány Istvánnal pedig ma is baráti a kapcsolatom. Az újságírás mindent megadott. Hálás vagyok azoknak, akik bíztak bennem és a Hargita Népéhez kerülhettem. Egyikük a néhai Bálint András volt. Mi a legkedvesebb újságírással kapcsolatos emléked? Számtalan szép emlékem van, de az elismerések, az olvasók és nem olvasók irányomba mutatott tisztelete a legértékesebb kincse eddigi életemnek. Nyilván hitvesem, gyermekeim és unokám mellett. És a legrosszabb? Letiltásunk arról a portálról, aminek létrehozását gyakorlatilag újságíró kolléganőim intézték. Nemcsak az írott sajtóban, hanem a televíziós újságírásban is jeleskedtél. Melyik áll szívedhez közelebb? Mi a legemlékezetesebb forgatási élményed? Kitűnő és tehetséges ember, Zsigmond Attila segítője vagyok. Nyilván, én elsősorban az írással segíthetem őt is, hiszen a riporteri munkát az írott rész előzi meg, a kérdésekkel fel kell készülni. Több díjnyertes filmet, dokumentumfilmet, portrét forgattunk együtt. Élményeim között nincs első hely, de feledhetetlen – névsor szerint – a Balázs József festőművésszel, a Berszán Lajos kanonok úrral, a Rafi Lajos cigányköltővel, a Vaszi Levente kósteleki tanár-énekessel készült portréfilmek, a székelyföldi „betyárok” és az Így veszett el Erdélyország című riport-dokumentumfilmek forgatása alatt történtek. Ám talán a legértékesebb az Ervin atyával készült többórás anyag, ami páratlan lehet a maga nemében. Nyugdíjas vagy, de nem mentél nyugdíjba, hiszen írsz, alkotsz. Min dolgozol most? Családom történetén, ugyanis két okleveles ág sarja vagyok. Egyiket, a Blénesit 1615 tavaszán Bethlen Gábor, másikat, a Bajnát 1676 áprilisában Apafi fejedelem adta. Utóbbiról már csak annyit kell megtudnom, hogy délelőtt vagy délután írta-e alá a fejedelem. Ha délután, akkor állítólag beborozva tehette, ami ellenben nem vonna le semmit a cím értékéből, de jó lenne mégis tudnom. Bevallom, kétszer is ellenőriztem a születési évedet, annyira hihetetlennek tűnt, hogy betöltötted a hetvenet. Te hány évesnek érzed magad? Mi a titka a fittségednek? Kerékpározás, kaszálás? A kaszálás nem. Szekeret szerettem rakni, mert ott mindenki látott. A kerékpár csak az állóképességben segít. A lényeg a derű. Aztán a szeretet minden iránt, ami körülvesz, a csodálat a természet tökéletessége láttán, amit bárhogy igyekszünk, lám, nem tudunk tönkretenni egészen. A mosolygó hölgyek imádatát ki ne felejtsem. Az valóban fiatalon tart. A lélek pedig kortalan. Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda) lapozás: 1-11
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
